Sziasztok!
Azon gondolkoztam, hogy mivel lehetne még egy kicsit érdekesebbé tenni a weboldalamat, ami egyben a portfólióm is, és arra gondoltam, hogy elkezdenék írni egy blogot.
Először elkezdeném egy picit a sztorimmal. Honnan jövök, hova megyek és hogyan.
Ez a három dolog szerintem bőven elég egy bemutatkozáshoz, hiszen benne van egy jellem leíràs is a célok és az “utazás” mellett.
14 éves korom környékén fogtam először fényképezőgépet a kezemben, az sem az enyém volt, hanem egy barátomé, akinek már akkor egy középhaladó fotós motyója volt. Nekem ez még rettenetesen messze volt, de nem gondoltam, hogy lehetetlen lenne, ugyanis bármit elérhetünk az életben, nem? Emlékszem mindig suli után (ez ugye általános 8. osztály) kimentünk a legjobb barátomék mögött lévő mezőre és légpuskákkal lövöldöztünk palackokra, na és persze ezt fotóztunk.
Természetesen szerettem volna saját gépet de a nyári munkákból nem feltétlenül mondanám, hogy tellett egy akkor 260.000Ft-os Canon 60D-re, objektívvel. Otthon viszont volt egy igazi dinoszaurusz fényképező, valamilyen bridge féle, de fogalmam sincs pontosan milyen fajta. Azzal természetesen elkezdtem fotózni a virágokat, a macskát, a kutyát, a családot, az eget, a tárgyakat. Egy szóval minden, ami körülöttem van. Ha valaki esetleg laikus lenne a témában, az összes fotós a világon ezt csinálta/csinálja.
Amikor először fogtam a kezemben gépet, olyan szinten szerelmes lettem a lehetőségbe, hogy minden, amit megörökítettem, ott volt egy kártyán, hogy nem bírtam abbahagyni és csak az a cél lebegett előttem, hogy még többet akarom csinálni.
Mióta az eszemet tudom (ez kb. minden nap frissül) dolgozom folyamatosan, hogy haladjak az életben, mert ki nem állhatom a stagnálást. Nem volt ez másképp 14 éves koromban sem, szerencsére tudtam dolgozni nyáron és a legelső munkámból, az első havi fizetésemet majdnem fényképezőt vettem, de sajnos jobban kellett egy új ágy és matrac. A második fizumból viszont ténylegesen beruháztam egy Canon 600D-re egy Kit obival. A felhők fölött jártam, ha használhatom ezt az elcsépelt kifejezést.
Nem volt megállás, mostmár végre “drágább” cuccal fotózhattam ugyan azt a virágot, macskát és tárgyat. Nem érdekelt a pénzkeresés, az ügyfélszerzés, a portfólió építés. Csak fotózni szerettem volna a saját kedvemre és a tetszésemnek megfelelően.
Ekkortájt már a YouTube-on nagyon szuper tartalmak voltak és teljes addikcióm volt 1-2 kinti fotós munkáira, videóira úgyhogy elkezdett új irányt venni a hobbim és már kialakulóban volt a saját stílusom.
A következő lépés az eszközeim fejlesztése volt, amit igyekeztem minél hamarabb beiktatni, de természetesen csak az olcsóbbakat tudtam megengedni, sőt azokat is csak cserélgetés útján. Ezt úgy képzeljétek el, hogy valamit el kellett adnom azért, hogy nem egy jobbat, hanem másikat tudjak venni. 18-55mm f3.5-5.6 objektív full csere egy 50mm f1.8-ért.
A fotózáshoz elengedhetetlen egy számítógép, hiszen ezen végezzük az utómunkát, viszont ebből sem mindegy, hogy milyen áll rendelkezésünkre. Nekem egy 2008-as Macbook-om volt, mellette egy sima Windowsos gép egy egyszerű monitorral. Na ezekről tudni kell, hogy semennyire nem alkalmasak profi fotós munkák végzésére, ugyanis a kijelzőim semennyire nem voltak színhelyesek vagy elég fényerősek. Ez annyit jelent, hogy rettentően elütő színeket lehet kapni különböző kijelzőkön, ami nem a legjobb.
A 2018-as középsulis ballagásra kapott családi pénzügyi támogatásból (amiért mindig is hálás leszek) azonnal az iStyle-ba rohantam (nem reklám, mondjuk megdobhatnának egy Mac Studioval), hogy megvegyem az első értelmezhető laptopomat. Ez egy 2015-ös Macbook Air volt. Annak a laptopnak hatalmas szerepe volt a karrierem indulásában, hiszen megnyitotta a kaput a videóvágás felé (erre majd még kitérek hamarosan). A lényeg, hogy mostmár olyan képeket adhattam ki a kezemből, amik minden kijelzőn ugyan úgy mutattak.
Ezen időszakban a már akkor ismertebb horgászfotós barátom adott egy megbízást, hogy fotózzak le egy horgászversenyt. Ha jól emlékszem 4.000Ft-ot kerestem volna a munkával, de szerencsére mégsem így lett. A gépemet picit korábban le tudtam cserélni egy Canon 7D-re (Használtan vettem, 250.000Ft körül ha jól emlékszem), ami azért fontos, mert egész jó videózási lehetőségek voltak benne (720p 60fps, 1080p 30fps).
Elmentem a versenyre fotózni, és gondoltam kipróbálom ezt a videós funkciót is, ha már rajta van az a fránya piros gomb a gépen. Az egyik legjobb döntésem volt. Gyorsan megtanultam vágni pár nap alatt (nem volt bonyi, mert korábban általánosban Minecraft, San Andreas és hasonló videókat készítettünk az akkor még kiforrásban lévő YouTube-ra) és elküldtem a videót a tótulajdonosnak, aki +30.000Ft-tal honorálta a munkámat.
Kicsit ködös nekem az ez után következő időszak, ugyanis elkezdtem egyetemre járni (amit aztán ott hagytam 2 év után). Azt tudom, hogy lecseréltem a 7D-t egy Panasonic GX80-ra (ez mind a mai napig megvan). Hogy miért is tettem ezt? Azért mert feltörőben volt egy új technológia, ami nem volt más mint a MILC gépek világa. Azonnal ráugrottam, hiszen kenterbe verte az összes DSLR gépet a 1080p 60fps videójával (ezt lehet jól belassítani).
Ezzel egyidejűleg elkezdtem forgatni az első horgászat témájú filmjeimet, amik szerencsére egész jól fizettek. Nem vetett fel a pénz, mert még így sem tudtam brutál komoly cuccokat venni, pedig semmire nem költöttem. Se új ruhákra, se kütyükre. Arra pont elég volt az a pénz a tanulmányok mellett, hogy létezzek. Egyetem alatt volt még egy nagyobb projekt, ami nem volt más, mint az NBBH. Aki horgászatban nincs otthon, annak fontos infó, hogy ez egy majdnem két hetes Balatoni horgászverseny (elég nagyszabású). A fotós barátommal ketten csináltuk 2 vagy 3 évig (ez most nem ugrik be hirtelen). Ő videózott én pedig azonnal vágtam az anyagot, hogy elkészüljön estére az aznapi összefoglaló. Itt jön nagyon képbe a laptop, ami jól szuperált de azért nem erre lett kitalálva csórim. Az első verseny után a megkeresett pénzt azonnal befektettem egy 2017-es Macbook Pro-ba (ez is megvan még mindig, de már csak pihenget).
Itt egy pillanatra megállnék és megjegyezném, hogy olyan lassan, évek alatt tudtam csak fejleszteni a felszerelésemet, hogy így visszanézve még nekem is durva. Ez volt az ára a mostnak. Szépen lépésről lépésre lehet csak haladni, de persze olyan is van, hogy visszalépünk kettőt mert megláttunk valami érdekeset útközben. (Erről eszembe jut a One step forward two steps back című dal, ami a K-Rose radio-ban szólt a GTA San Andreasban).
Pontosan ilyen volt nekem a programozás az éltemben. Proginfó szakra jártam egyetemre és egyszerűen imádtam. Egy dolgot utáltam, a hozzá tartozó matekot. Vicces, hogy ezt a szakmát simàn lehet csinálni diploma nélkül, nekem is így volt, ugyanis készítettem egy iOS appot, egy olyan cégnek akik beléptetéssel foglalkoznak (1 éves, kegyetlen bonyolult projekt volt és kicsit fájdalmas is).
Egy pillanatra visszaugranék a GX80 sztorira, ugyanis ez ismét egy brutál nagy kaput rúgott be nekem, ami nem más mint az esküvők világa. Édesanyámék kollégájáék házasodtak össze és megkérdezték, hogy nem venném-e fel a templomi ceremóniát. Azt mondták tudnak érte adni 10.000Ft-ot. Mit mondhattam volna? Kollégista egyetemista voltam. Megcsináltam a munkát, olyan jól sikerült, hogy 20.000Ft-ot kaptam. Ez így most leírva nevetséges összeg egy esküvőért, de nem volt még se tapasztalatom, se felszerelésem se semmim. Amúgy ez indította el a szájról szájra dolgot, de az esküvős sztorikról majd másor írok.
Szóval 2 évem volt az egyetemen és hát finoman szólva döcögősen ment, nem érdekeltek a száraz tárgyak csak a kódolás. Volt pár fotós, videós munkám és azok jobban érdekeltek. Már kezdtem belenyugodni, hogy valahogy meg kell csináljam a sulit, amikor hirtelen kinyúlt felém egy kar. Ez a kar a Fox International volt (Európa egyik legnagyobb horgászati felszereléseit forgalmazó cége). Az itthoni első filmjüket kellett leforgatni, ami egy két hetes projekt volt és mind a mai napig az egyik legjobb filmemnek tartom (hiába a technikai korlátok és az akkori tudásom). A filmből keresett pénzen gondolkozás nélkül megvettem a ma is használatban lévő Sony A7III-as gépemet (TOP befektetés volt).
A film sikerén felbuzdulva Media Co-Ordinatort kerestek Magyarországra, hogy biztosítva legyen a cég média jelenléte. Természetesen jelentkeztem a munkára, kirepültem Londonba, ahol egy 45 perces reptéri beszélgetés után megkaptam a munkát.
2020 január 13.-án kezdtem, kb. akkor, amikor bejött a Covid. Mondanom sem kell, hogy otthagytam az egyetemet. (Először átiratkoztam levelezőire, aztán kiléptem mert láttam, hogy nem fér bele a suli a karrierembe). Januárban kitaláltam, hogy fel kell újítani a dédim 90 éves házát, amire az egész év ráment, de erről majd szintén mesélek máskor (szerintem sokunkat érinti a házfelújítás sztori).
Itt már szerencsére jobban keresetem volt, de minden ráment a házra. Voltak már kiegészítő esküvőim, social media oldalkezelések, étterem fotózások stb..
Telt szépen az idő és eljutottunk 2022 novemberéig, ahol valóra váltottuk egy barátommal az egyik legnagyobb álmomat és célomat. Hosszas keresgélés után megtaláltam azt az ingatlant, ahova el tudtam képzelni egy fotóstúdiót. Közösen megnyitottuk a most is elég nagy pörgésben részesülő Twire Fotóstúdiót. A karácsonyi időszakra éppen elkészültünk és fejenként 20-20 karifotózással zártuk az évet.
A 2023-as évben építettem az ügyfélkörömet, megcsináltam a kedvenc fotózásomat (Sziluett Portré) és szerencsére azóta nincs megállás. A 2023-as karácsonyi szezonban 70 karifotózásom volt (és mellette még sok más fajta). 2024 januárjában kiszállt a bérlőtársam így most egyedüli tulajdonosként folytatom és nem tervezek ebben a szerkezetben változást.
Így leírva hihetetlen volt ez az út, de még mindig csak az elején vagyok (legalábbis remélem).
Borzalom, hogy mennyi hétvégét, éjjeli és hajnali órát kell belerakni abba, hogy elérjem a célomat. Tanulni, fejlődni, fejleszteni, kipróbàlni mást, visszatérni régi dolgokhoz. Amúgy ez soha sem valósult volna meg a támogató feleségem és családom meg barátaim nélkül. Mindenki örök hálámat élvezheti, akivel az út folyamán találkoztam.
Na de messze még a vége, a legnagyobb állomás (karrier szinten) még várat magára. Nem titkolom a szándékom, szeretném kiépíteni a vállalkozásomat nagyobbra, olyanra hogy saját rendes csapatom lehessen. Tudom hogyan érjem el, de ez sajnos idő, türelem és fegyelem kérdése. Remélem figyelemmel kíséritek majd az utazásomat, és szeretném ha ti is részt vennétek benne.
Comments